Galaxisok
Galaxisok | Létezem - új kislemez!

🚀KISLEMEZ- ÉS KLIPPREMIER🚀
Ebben a pillanatban jelent meg a Recorderen az új kislemezünk, ami a klasszikus kislemezek szellemében rögtön két új számot is tartalmaz az előreláthatólag ősszel megjelenő kilencedik nagylemezünkről. Az egyikhez még klipet is forgattunk! Nagyon régen születtek ennyire személyes Galaxisok-számok (Benedek is azt üzeni, hogy nagyon fontosak neki), így különösen kíváncsiak vagyunk, hogy mit szóltok hozzájuk. Ma a Youtube, a Spotify és a Bandcamp felületén, holnaptól pedig az összes elképzelhető platformon meghallgatható a két dal, minden mást pedig elolvashattok, megnézhettek és meghallgathattok a cikkben. Link a bióban.

„A dolgok sűrűjétől távol létezem tovább” – a láthatatlanná váló harmincasokról szól a Galaxisok új kislemeze
Első lemeze, a Kapuzárási piknik hangulatát idézi meg álomszerű gitárpopjával és direktebb dalszövegeivel a @galaxisok két új száma.
Premier a Recorderen, link a bioban!
Holnap délután két új dallal érkezik a Létezem kislemez, ráadásul a címadóhoz klipet is forgattunk. Premier délután négykor a @recorderhu oldalán!

Természetesen idén is találkozunk Kapolcson, július 26-án érkezünk @muveszetekvolgye 🌞

“Van, amikor az ember úgy érzi, már soha többé nem jön az ihlet, aztán hirtelen megérkezik, mintha el sem telt volna az a sok-sok év. Pedig eltelt, de az élet még akkor is tartogat meglepetéseket, amikor úgy tűnhet, lemondtunk róluk. Ezek a számok nagyon fontosak nekem” - mondta Benedek a május hetedikén érkező új kislemezről, amin két szám is szerepel az ősszel megjelenő új lemezről. Létezzünk tovább együtt!
Pre-save link a bioban.

Egy régi interjúban megkérdezték Benedektől, hogyan képzeli a Galaxisok jövőjét, mire ő azt válaszolta, hogy nagy öröm lenne, ha tíz év múlva még létezne a zenekar. És létezik. Micsoda öröm! Rendszereket és nehéz éveket egyaránt túlélve éppen kilencedik lemezének megjelentetésére készül a Galaxisok. Ennek örömére visszatér a régi hagyomány, miszerint augusztus huszadika környékén mindig játszik egyet Budapesten a zenekar. És ha már játszik, a múlt mellett megmutatja a jövőt is: a Láthatatlan ember című új album számai közül is elhangzik nem egy, nem kettő.
Jön velünk @lakotelep_zenekar is, úgyhogy óriási estének ígérkezik!

Elindulunk jövő héten koncertezni, nagyon jó érzés, hogy már süt a nap, és a szabadban tudunk találkozni. Először például éppen Szegeden a @rakpart62 fedélzetén @h.e.g.e.d.u.s.j.o.z.s.i társaságában. Gyertek velünk!

Mostanában gyakran úgy érezzük, főnixmadárként éledtünk újjá hamvainkból. Ez persze főleg nektek köszönhető, mert sokan vagytok, szépek vagytok, kedvesek vagytok. Köszönetképpen itt van egy válogatás Komróczki Dia Düreres fotóiból. Nemsokára újra találkozunk!
📸 @dianakomroczki
🖤 @durer_kert

Beszippantott minket két külön univerzum péntek este: a @galaxisok sűrű, érzelmes dalai és a @mayberiansanskulotts lebegő, elmúlás felé hajló világa tökéletesen kiegészítették egymást ezen az estén. ☁️💫 Régi és új dalok találkoztak, csendes melankólia és sodró pillanatok váltották egymást, pont úgy, ahogy egy januári koncerten lennie kell.
Köszönjük a varázslatos koncerteket!
📸: @_bandsthroughthelens, csekkold le a teljes fotóalbumot a Facebook oldalunkon!
-
We were pulled into two different universes on Friday night: the Galaxisok’s dense, emotionally charged songs and the Mayberian Sanskülotts’ floating, fading world complemented each other perfectly. ☁️💫 Old and new songs met, quiet melancholy and sweeping moments followed one another: just exactly how a January concert should feel.
Thank you for the magical performances!
📸: @_bandsthroughthelens, check the full album in our Facebook page!

Story-save.com is an intuitive online tool that enables users to download and save a variety of content, including stories, photos, videos, and IGTV materials, directly from Instagram. With Story-Save, you can not only easily download diverse content from Instagram but also view it at your convenience, even without internet access. This tool is perfect for those moments when you come across something interesting on Instagram and want to save it for later viewing. Use Story-Save to ensure you don't miss the chance to take your favorite Instagram moments with you!
Avoid app downloads and sign-ups, store stories on the web.
Stories Say goodbye to poor-quality content, preserve only high-resolution Stories.
Devices Download Instagram Stories using any browser, iPhone, Android.
Absolutely no fees. Download any Story at no cost.